1930. februárjában avatták fel a Baár-Madas Református Leánygimnáziumot a Lorántffy Zsuzsanna utcában.
„ – Csipőőő-re!
– Kettő!
– Eeegy-kettő! Föl! Terpeszállás és …Lépj! Re! Ktő!Karokat! Négy! – Keresztbe–kasul szálltak, úsztak a kiáltások magasabb-mélyebb, közelebbi-távolabbi hangokon, és elenyészően csekély rosszhiszeműség kellett csak hozzá, hogy az ember ne értse meg, ki vezényel, mit és kinek?”
(Ottlik Géza: Iskola a határon)
(Forrás: klubradio.hu)
Emlékszem, amikor kötelező olvasmányként először került a kezembe Ottlik kultikus regénye, mindannyiszor egész mélyen megsajnáltam Medvééket, amikor hóban-sárban az iskola udvarán kellett gyakorlatozniuk. Őszintén szólva nem is nagyon értettem, hogy a mostanihoz hasonló hideg télben mi vezette a tiszteket arra, hogy a vívásnak és az egyéb testedzéseknek fenntartott fedett tornaterem helyett a szélfútta parkban vezényeljék le a reggeli tornát. Ma már persze tudom: egy szigorú katonaiskola keménykedése volt ez, a fiatal fiúk életre nevelésének egyik spártai formája.
Nekem szerencsére a kevés rám jutó kötelező iskolai tornaórák során nem volt ilyen élményben részem, és bizton állíthatom, nem én voltam az egyetlen ilyen szerencsés. A köszegi férfi alreállal közel egy időszakban megépülő és kapuikat megnyitó leánygimnáziumok testgyakorlat órái is sokkal kevésbé voltak szigorúak és bizony úribb környezetben zajlottak. Nem volt ez alól kivétel a Rózsadombon az 1930. évben megnyíló Baár-Madas református Leánygimnázium sem, ahol a tervező, Medgyaszay István a felmerülő igények és a tervezési koncepció folytán egy egészen különleges tornatermet tervezett. A 600 fő befogadására alkalmas terem az ún. „A” épületet, vagyis az iskolát kötötte össze a „B” épülettel, azaz a kollégiummal. A kettő közé elhelyezett terem emeletes volt, melynek – mint ez a képen jól látható – felső szintjén páholyok kaptak helyet, így az bármikor átalakíthatóvá vált díszteremmé. Az ilyenformán multifunkcionális tornacsarnokban nem csak az évnyitót és egyéb más ünnepségeket tartották, hanem ha arra került sor, „pedagógiai mozgóképes előadásokat” is vagy éppen istentiszteleteket. Ez utóbbit segítette elő a beépített szószék is. Így aztán – mikor hogy esett – vagy éppen a tiszteletes vagy az edző hangja töltötte be a csarnokot, egyesítve így minden fennakadás nélkül a világit a szenttel.
(Forrás: bmrgk.blog.hu)
Persze a tervező – és itt visszatérünk Medvéékéhez – arra is ügyelt, hogy amikor arra van szükségük, a lányok a friss levegőt is élvezhessék. Kialakított hát minden szinten egy teraszt, ahova a tanulók a szünetekben kimehettek, sőt 1938-ban a főépület teraszát egyenesen szabadtéri órák megtartására alakították át. Képzeljük csak el! A már kánikulába hajló májusban nem az áporodott szagú zárt osztályteremben kellett túlélni, hanem akár még lebarnulni is volt esély – s mindezt hivatalosan! Boldog idők.
Egészség és egészségesség volt tehát jelen mindenütt a Baár-Madasban, s a kor más lánynevelő intézeteiben is.
S hogy egyáltalán mióta kell a fiatal lányoknak az iskolában tornaórára járni?
1868 az a dátum, amikor a népiskola törvény mindkét nem számára előírja a testgyakorlatot az állami elemi iskolákban, ám még el kell telni egypár évnek, hogy ez mindenhol megvalósuljon. Kezdetben egyébként a nők tornáztatásának mikéntje nem volt egyértelmű: amíg a fiúknál a vívás, a vadászat vagy a birkózás gyakorlása már régóta elvárás volt, addig a nők testnevelésórájának megtervezésekor igencsak tanácstalanok voltak az oktatáspolitikusok.
Végül úgy döntöttek: kezdetnek a szép állást és a szép járást kell gyakorolni, hogy a nők előkelő tartást sajátítsanak el. Ki tudja, talán a mellékelt képen látható feladat is valami hasonló céllal született…
(Forrás: ace.hu)
