Talán nincs olyan magyar iskolás, akinek a Nemzeti Múzeum épületéről ne Petőfi Sándor és a negyvennyolcas forradalom jutna eszébe… Éppen ezért mai képkutató cikkünkben – nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva – a Pollack-féle emblematikus múzeumépület környékén sétálunk az 1850-es évek végén, nem sokkal a márciusi ifjak valósága után. Tartsanak velünk, és nézzék meg az unásig ismert forradalmi helyszínt úgy, ahogy talán maga Petőfi is láthatta!
(Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény)
NEMZETI MÚZEUM: „Én még láttam a vedlett ó kastélyt, akkor már nemzeti múzeumot, melyben a gr. Széchenyi Ferenc z, s mások által a nemzetnek ajándékozott vagy megvett tudományos kincsek akkor még nem eléggé rendezett állapotban voltak összehalmozva, s melynek fátlan, kopasz udvarán akkor kecskék és birkák legelésztek. E rozzant épület helyére építtette azután az 1836-iki országgyűlés által erre megbízott József nádor Pollák építőmester által a jelenlegi palotát, mely czifrázatlan nemes egyszerűségben, nagyszerű homlokzatával s lépcsőjével a fővárosnak még ma is egyik legszebb, legimpozánsabb s méltóságosabb középülete.” – írja a Vasárnapi Újság minden bizonnyal élemedett korú újságírója 1897-ben.
Az azóta is időtállóan szép klasszicista múzeumépület 1837-től tíz hosszú éven át épült, hogy aztán azon a bizonyos tavaszon már készen várja a forradalmi hevületben odaözönlő ifjakat. Nem is csoda, hogy eddig tartott az építkezés, hiszen a magyarság történetéhez kapcsolódó tárgyi emlékek gyűjtését és bemutatását célul tűző Magyar Nemzeti Múzeum az ország legnagyobb területű múzeumépülete – majd’ 8000 négyzetméter. S bár egészen biztos, hogy számtalanszor látta mindenki a homlokzat timpanonjának figuráit, talán mégsem árt bemutatni őket: Pannónia nőalakját jobbról a tudomány és a művészet, balról pedig a történelem és a hírnév veszik közre – e két utóbbi akaratlanul is megelőlegezi Petőfiéket… A kompozíció jobb sarkában pedig a Dunát, bal sarkában a Drávát megtestesítő alakokat találjuk.
VENDÉGLŐ A KÉT PISZTOLYHOZ: Az imént idézett újságíró a kép jobb szélén látható öreg házról is megemlékezik, amely a Vendéglő a két pisztolyhoz néven elhíresült kocsmaként működött egykoron. „A múzeum-teleknek szomszédságában volt a hírhedt „Két pisztoly” (…) dőzsölő korhelyek és kártyások ronda tanyája.” S valóban, a földszintes kis épület sok görbe hajnalt élt meg: a 18. századtól az 1870-es évekig – amikor is lebontották – nemcsak vérre menő kártyacsaták, hangos részegeskedések színhelye volt, hanem állítólag nem volt ritka a rablás, sőt a gyilkosság sem a falai között. A fogadóként is működő vendéglátóegység javarészt a Széna tér (Kálvin tér) vásárosait szolgálta ki, de állítólag itt szállt meg minden kétes hírű alak is, ha Pestre érkezett – még Sobri Jóska is. Az árvíz utáni utcafeltöltések miatt szinte földbe süllyedt épületből egyébként gyakorta „léptek meg” (szó szerint) a vendégek. Azoknak ugyanis, akiknek nem akarózott kifizetni a cehet, nem volt nehéz kilépni az ablakon át az utcára…
KÉPVISELŐHÁZ (hiánya): A figyelmes szemlélő észreveheti a képen a múzeum mellett bal oldalon futó utca vonalát, azt, amelyiket ma Bródy Sándor utcaként ismerünk, s amely ma két-három emeletes épületekkel van beépítve. A kép készültekor az utca még alig látszott ki a földből (csak aprócska házak határolták), így nem láthatjuk a 8-as számú házat sem, amely ma az Olasz Intézetnek ad otthont. A valamikor képviselőházként működő épület 1865-ben rekordsebeséggel készült el: 90 nap alatt fejezték be az Ybl Miklós tervezte házat, mely – a Vasárnapi Újság szerint – „a nagy sietség daczára is tömör, erős, u. n. nyers téglaépület (Eohziegelbau) lesz, s szolid anyagokból, a technikai szakismeretek teljes felhasználásával fog készülni.” Nem volt véletlen a rohamtempó, hiszen a kiegyezés gondolata egyre inkább közeledett, így feltétlenül szükségessé vált az ülésezés. Ezért aztán 1902-ig, a végleges képviselőház, azaz a Parlament elkészültééig az alsóház itt, a Bródy Sándor utcai épületben, a felsőház pedig a szomszédos Nemzeti Múzeumban kapott helyet – ez utóbbiban már 1848-ban a forradalmi népképviseleti országgyűlés is ülésezett.
És még valami…
Ha valakinek jó a szeme, észreveheti a képen, amint egy férfialak létrán állva egyensúlyoz, és feltehetően a kandelábert szereli. S bár nem valószínű, azért mégsem lehet teljességgel kizárni, hogy épp Tehel Lajos bíbelődik a lámpával. S hogy ki volt ő? A Nemzeti Múzeum természettárának őre, aki az első gázlámpát gyújtotta meg Pesten az 1800-as évek elején, éppen itt, a múzeum előtt. Ezt a lámpát – amely sokáig az egyetlen volt Pesten – még házilag készített légszesszel hozták működésbe. Persze a kép készültekor már több helyen is világítottak a gázlámpák: 1856 év végétől több mint 800 lámpa ontotta a fényt a belváros utcáin, így aztán nem valószínű, hogy Tehel Lajost és az ő lámpáját láthatjuk... Vagy hátha mégis?
