Április elsejét sokféleképpen lehet köszönteni. Mi, rövid bejegyzésünkben most (magunkhoz híven), Budapest és e nevezetes nap kapcsolatát egy egykori vicclap, a Borsszem Jankó segítségével tárjuk fel. Következzenek alább a bolondok napjára megjelent budapesti vonatkozású tréfák az újságból – némi magyarázattal. Jó szórakozást!
Ellinger a készülő uj operaházhoz
szegődött: szerződése 40 esztendőre szól
s a müvész kötelezte magát, hogy addig
megnem hal, sem el nem reked.
Borsszem Jankó, 1882, április 1-jére
A tréfában az 1882-ben már 7 éve épülő, de elkészülni igencsak nehezen akaró budapesti Magyar Állami Operaház – akkor Királyi- van említve, melyet végül csak 1884-ben adtak át. A lassan haladó építkezés oka az állandó pénzhiány volt – az építkezésre ugyanis évenként maximálisan 200 000 forintot lehetett felhasználni, ami igencsak kevésnek bizonyult. Az ügyet végül Tisza Kálmán akkori miniszterelnök zárta le, aki 1883-ban a hitelkeret háromszorosát folyósította, hogy végre befejeződjön az építkezés.
(Az Operaház 1896-ban, forrás: wikipédia)
És hogy ki az az Ellinger, akinek tilos negyven évig meghalnia vagy berekednie? Minden bizonnyal Ellinger József tenorista, a kor ünnepelt művésze, aki ugyan 1880-ban visszavonult a színpadtól, de talán az élcelődés céltáblája még így is lehetett. (Kevéssé valószínű, hogy lányát, a szintén népszerű operaénekesnőt, Maleczkyné Ellinger Jozefát említené a vicc – jóllehet ő játszotta Melinda szerepét az Operaház megnyitó ünnepségén a Bánk bánban, azért az nehezen elképzelhető, hogy az 1880-as években egy nőt simán a vezetéknevén szólítsanak. Habár ki tudja….)
(Ellinger József tenor, forrás: mek.niif.hu)
És hogy milyennek kellene lennie egy „minta színháznak”? Erre is több pontban ad választ ugyanez a szám:
1. Pillér, gerenda oly erös legyen, hogy meg ne kracholjon.
2. A szinpad sima deszkaszálakból készüljön, ne hogy a görcs lyukán át a darab alábukjék.
3. Teteje olyan legyen, hogy legalább is a napi kiadást fedezze.
4 Végül a vizvezeték olykép legyen igazitható, hogy mindennap, amennyi szükséges, annyi folyjon be a cassába.
Borsszem Jankó, 1882, április 1-jére
Aztán álljon itt egy másik április elsejei vicc:
A föv. telekkönyvi bizottság az uj
telekkönyv készitésével foglalkozván ez idö szerént,
a lipótutczai zárdába is betért. »Mily czimen írjuk
be a tulajdonosokat ?« kérdé a tk.-vezető. »Irja angol
szüzek !« diktálja a tanácsos. »A világért se !« kiált
föl ijedten a fejedelem-asszony. »Csak ugy szíveskedjék
beírni, hogy »Angol kisasszonyok.«
Borsszem Jankó, 1878, március 31.
És hozzá a magyarázat: Az egykori Lipót utca nem más, mint a mai Váci utca Budapest V. kerületében, melynek jelenlegi 47-es száma (most a Budapesti Corvinus Egyetem Heller Farkas Szakkollégiuma) adott otthont egykor a pesti Angolkisasszonyok szerzetesrendnek. Az első pesti rendház már Mária Terézia uralkodása alatt, 1770-ben megnyitott, a szóban forgó épületet azonban csak 1787-től vették birtokba a nővérek (egy egykori domonkos zárdát kaptak meg II. Józseftől). Az épületet ekkor Tallher József építész tervezte át.
(Az angolkisasszonyok egykori zárdája forrás: wikipédia, S. Dávid)
A tréfa megjelenésének évében, azaz 1878-ban az említett fejedelem-asszonya az intézmények egyébként Almásy Mária nővér volt, aki a rend vezetőjeként igen komoly szervezőmunkát végzett. Neki volt köszönhető például annak a segítő egyesületnek a létrehozása, amely szegény sorsú fiatal nőket támogatott, hogy tanítónőnek tanulhassanak, vagy például a zugligeti Szent család templom megépítése is. Nem valószínű hát, hogy a viccben szereplő módon tiltakozott volna a telekkönyvi bizottságnál, annál talán sokkal elfoglaltabb volt. Habár, ki tudja…
(Richter Sára nővér és növendékei, forrás: www.hetivalasz.hu)
Mi azért mindenesetre jó tréfálkozást kívánunk!