Hőségriadó, gőzölgő aszfalt, kövér izzadtságcseppek. Ez a városi ember sorsa a következő napokban.
Enyhülést találni mehet sörkertekbe, lesötétített szobába, légkondicionált üzletekbe, vagy a csaknem száz éves Szecskába...
Mai képkutatónkban csobbanunk – az 1920-as években a Széchenyi fürdő medencéjében!
ARTÉZI FÜRDŐ: A Városliget (korábban Városerdő) 1896-os rendezése előtt a Nagy-tóban két szigetet is alkotott a természet. Az Állatkerthez közelebb esőt Nádor-szigetnek írják a térképek,s rajta már a 19. század közepén egy U alakú épület állt. Sorsa máig sok kérdést vet fel, egy dolog azonban bizonyosnak látszik: az 1870-es évek végén ebből az épületből alakítottak ki fürdőt, melynek gyógyvizét a Zsigmondy Vilmos artézi fúrásaiból felszínre hozott forrás biztosította. Zsigmondy kilenc hosszú évnyi fúráskísérlet után érte el az artézi vizet, méghozzá a korában a világon a legmélyebbnek számító (s ma is nagyon tekintélyes hosszúságú) fúrással: 970 méter mélyről hozta felszínre a gyógyvizet. A fürdőben húsz kádas fürdőszoba volt, így nagyjából egyszerre 20-25 fő használhatta a létesítményt, délelőtt a férfiak, délután a nők. Persze a kor nagy divatja szerint a vizet nem csak fürdőzésre, hanem ivásra is használták, hiszen összetételénél fogva gyomorhurut, májbajok, krónikus bélhurutok kezelésére is alkalmas volt. A fürdő nagy népszerűségnek örvendett, így nem csoda, hogy a város vezetősége 1884-ben el kezdett foglalkozni egy végleges fürdő felépítésének gondolatával...
SZÉCHENYI FÜRDŐ: A tervekből 1909-ben lett tényleges építkezés: Czigler Győző tervei szerint épült fel négy év alatt az immár Széchenyi fürdő névre keresztelt gyógyfürdő – 99 évvel ezelőtt, 1913. június 16-án adták át a nagyközönségnek. A hatalmas létesítményben a népfürdő mellett magánfürdő részleg is üzemelt: leválasztva kerítéssel, és állítólag igencsak gyér forgalommal. Még a tehetősebb középosztály is szívesebben mártózott meg a gyógyvízben a népfürdő részlegén. A pillanatok alatt nagyon divatossá lett fürdő 1919-ben majdnem 900 000 látogatót vonzott, úgyhogy ismét korszerűsítésre, bővítésre lett szükség. 1926-ban ezúttal ifjabb Francsek Imre tervezhette meg az új részleget – a fürdő alapterülete így bőven megduplázódott, s ráadásul strandfürdővel gazdagodott –, képünkön már itt pihennek a fiatalok. Ekkor a Szecska Európa legnagyobb és legkorszerűbb fürdőjévé vált, ahova tíz évvel később egy második artézi forrás vizét is bekötötték, mely nemcsak a medencéket és az 1936-ban épített ivócsarnokot szolgálta ki gyógyvízzel, de az épület fűtését is biztosította.
FÜRDŐDRESSZ: A fénykép készültekor a strandon a férfiak leginkább fekete-fehér, esetleg piros-fehér csíkos úszónadrágban „szárral vagy kivágott sportfazónban”, míg a hölgyek szigorúan csakis fürdőtrikóban jelenhettek meg. Ez utóbbinál már megengedett volt, hogy a „test vonalait jól kiemelő szabásban, szép színekben” készüljön. Bármilyen abszurdnak tűnik, már ez is nagy lengeségnek számított az előző évtizedek fürdőruha-trendjéhez képest. A 19. század végéig ugyanis a nőknek kétrészes, ám teljes testüket eltakaró, fodros, habos fürdőruha dukált (a hosszúujjú felsőt derékban egy övvel fogták össze, alulra pedig bokáig érő fekete harisnyát húztak). Ekkor a férfiaknak egy amolyan kezes-lábas úszónadrág volt a kötelező strandviselet, mely az évek során vesztett hosszából: először a karok takarása tűnt el, majd a nadrágból lett sort. Az igazi áttörést a fotó szereplői még megérhették - az 1940-es évek végén jelent meg a mai bikini első változata, melyet Louis Reard mérnök mutatott be Párizsban. A ruhadarab nevét a Bikini-atoll szigetről kapta, mivel Reard úgy gondolta, az ott végzett kísérleti atomrobbantásokhoz hasonló hatást válthat ki a férfiakból az aprócska fürdőruha. Igaza is lett, egészen az ötvenes évek közepéig tartott, míg elfogadott viselet lett belőle.
(Fotó: fortepan.hu)
