Mindenhol jó, de legjobb otthon! Talán 222 éve is ismerték már ezt a közmondást, amikor az egész magyar nemzet örömmámorban úszott, országszerte zengtek a harangok és ujjongásoktól volt hangos minden város.
Hat év eltelte után, 1790. február 21-én, ismét Budára került a magyar Szent Korona.
Eddig nem is sejtettem, micsoda kalandos múlttal rendelkeznek a magyar koronázási ékszerek. Nem túlzás azt állítani, hogy az egész világot bejárták; Európa-szerte az egyik legrégebben használt, a mai napig épségben megmaradt korona a miénk. Tudták volna ezt már akkor is? Ezért volt ekkora felhajtás? Emiatt örültek a hazaérkezésének annyira? Nem hinném. Más érzésekkel volt teli akkor az emberek szíve. A magyar nép úgy tartotta: „ott a hatalom, ahol a korona”. Az országot jelentette, a magyarságot magát.
A korona három király kivételével (I. Ulászló, János Zsigmond ellenkirály és II. József, a „kalapos király”) minden magyar király fejét megjárta. II. József nem csupán a koronázást tagadta meg, hanem a nemzeti jelképként tisztelt Szent Koronát azzal, hogy a bécsi kincstárba őriztette, műtárgynak minősítette. Ezzel Magyarországot az örökös tartományok szintjére süllyesztette. Halála előtt a koronára vonatkozó rendeletét is visszavonta, így történhetett az a „különös” egybeesés 1790 februárjában, hogy míg Bécs gyászolt, addig Buda örömtáncot járt.
A Magyarország önállóságát és szabadságát jelképező Korona 1790. február 18-án indult útjára: három hatlovas és egy négylovas hintó gördült ki reggel 8 órakor a bécsi udvarból. Ládába zárva, a fogat másodikként hajtó hatlovas hintója szállította a koronázási ékszereket egy inas és két testőr kíséretében. Pozsonyon, Győrön, Komáromon és Esztergomon át vezetett az útja. Mindenhol ágyúlövések, trombitaszó, harangkongás és a nép kiáltása: „Éljen a magyar szabadság!” fogadta. Negyednap érkezett meg Pest határába, ahol a megyékből összesereglett bandériumok, lovas katonák és a városok küldöttjei várták. Aki csak élt és mozgott Budán, a királyi palota elé vonult, hogy megláthassa a Koronát. A Gelineck Frigyes rajza alapján készült egykorú metszeten is látszik (talán kicsit eltúlozva), hogy mekkora fogadtatással készültek az emberek. Kazinczy Ferenc ekképp emlékezik vissza a történtekre: „lobogott a Zrínyi kucsmája minden fejen pipacsszín posztóból, magyar bárány prémjével, és az asszonyi nem vetélkedék a miénkkel a nemzetiség külső jelei viselésében”.
(Forrás: OSZK MEK Arcanum adatbázis)
Zichy Károly országbíró fogadta a nagyteremben a koronázási ékszereket szállító ládát. Amint a szájhagyomány tartja: elsőre nem sikerült kinyitnia, megszokásból németül kért egy másik kulcsot a ládához, majd miután felszólították, hogy inkább magyar szóval próbálkozzon, hisz nem német korona ez, kinyílt a láda is és mindenki megláthatta a „kincseket”. A várost kivilágították, a budai városháza előtt 1000 gyertya lángja hirdette az örömünnepet. Az emberek között ezer cipót osztottak ki és ötven akó bort vertek csapra. Másnap Te Deumot tartottak, hálát adván a Korona hazaérkezéséért. Az újságok kivétel nélkül erről cikkeztek. A hazafiakat megszállta az ihlete, és egyre másra adták ki a legjobbra sikeredett verseket. Jöjjön most egy részlet ezek közül, mely a Magyar Kurír 1790. február 24-i számában jelent meg.
„S hát meg leszsz örömed ugy-é kedves Haza?
Mert jön a’ mit kivánsz a’ Korona haza.
A’ Korona, mely a’ régiségeknek egy
Legbetsessebb kintse, minthogy Budára megy
A’ Korona, mellyet küldött hajdanába
Második Sylvester a’ Romai Pápa.
Az a’ szent ajándék, mellyet ugy itélek,
Isten intéséből e’ szentséges Lélek
Gyarapittatására az akkoron fel-vett
Keresztyén hitünknek mintegy zálogúl tett.
Az, a’ melynek kivált e’ nemzettség körül
Az érzékeny szívébe a’ jó Lélek örül.
Melly ennyi időnknek viszontagságába
Helyt állott, s’ meg- maradt a’ valóságba
Az a’ szent, a’ régi, s a’ tartos Korona,
Ditsösség halmára melly fokokat vona,
Az, a’ mely nélkül a’ Királly rang tompa,
Mi nálunk leg- alább nem hasztalan pompa.
Melly Andrással mikor a’ fejébe tette,
Ellenségét ’s öttsét meg tsendesitette.
Az, a’ melyek vagynak mézzel akár téjjel,
Bövös jószágai az Országba széjjel.
A’ jön haza tehát fogadjuk jó szivvel,
Mely köz a’ Hazába minden igaz Hivvel.
Ha ollyan régiség, a’ mint van formája,
Hogy megtakargassuk lett érdeme rája.
Ha ollyan betses kints, az okosság mondja,
Féltő- is, hát légyen mindennek rá gondja.
Ha féltő, légyen az Ország- közepébe,
Hol nem jut egy könnyen ellenség kezébe.
Ha Szent, fogadjuk el minden tisztelettel,
Ki- álvánn elébe Magyar öltözettel.
Ha Hitünk záloga, birjuk hát zálogként,
Az által adatott Juss ereje szerént.
Ha ajándék, mellyet nem lehet tagadni,
Nints árra, a’ miért el- lehetne adni.
Ha nem tsupa pompa, a’ mint némely mondja,
Erre légyen minden Hazafinak gondja.
Ha ellenség verő, a’ mint volt példája,
Most lehet leg nagyobb szükségünk réája.
Ha Földes Ur, minden a’ más határába,
Illendő hogy lakjon maga jószágába.
Josef pedig, kit az Isten arra bira,
Hogy meg- adja végre, mellyért népe sira.
Napjait több kivántt időkre- is húzza,
E’ Mennyei- Vezér lévén Kalaúzza.
Éljen, hadd lássa- meg, a’ mit már tapasztalt;
Hogy rak még a’ Magyar a’ Törökből asztalt,
Támadhat, ezt halvánn a’ Köz- rend sorából
Nem egy, de száz Phoénix Kinisi porából.
Ugy- is a’ Magyarnak első Charactere
A’ Háládatosság, és ennek gyökere
A’ Nemes- szív, mellyel tudjuk mások felett,
E’ nemzettség kivált ditsösségessé lett."
